A Szigetfürdő a Balaton parti séta közben már távolról is látható, egyébknét a városi strand része, így nyáron csak belépőjeggyel lehet bemenni, a parti sétányról kiválóan látható. A mai Szigetfürdő épülete 1846-ban épült, itt volt az első balatoni fürdőház és csárda.
A Jégcsarnok 2004 májusában nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy a térség jeges szakosztályainak, az amatőr csapatoknak, valamint a korcsolyázást kedvelők számára modern, családbarát, minden igényt kielégítő szolgáltatásokat nyújtson.A csarnok központi szerepet játszik a té...
A Mecsek hegységben, Pécs mellett található a 4,5 km hosszú gyermekeket is vonzó névre keresztelt Mókus tanösvény. Közel három órai gyalogtúra érdekes és hasznos információkat gazdagítja a család minden tagját. A tanösvény bejárásához növényhatározóval kiegészített munkafüzet szükséges.
A Veszprémet délről jégpálya várja mindazokat, akik komfortos körülmények között szeretnének hódolni egy kellemes téli elfoglaltságnak, a korcsolyázásnak.Ingyenes belépés:4 éves korig bármikor díjmentesen korcsolyázhatnak a gyerekek, de csak szülői kísérettel....
Zamárdiban egy gyönyörű, harmincötezer négyzetméteres ligetben található a Zamárdi Kalandpark. Az ősfák között kifeszített köteleken létrehozott változatos akadályok és a mintegy másfél kilométernyi csúszópálya izgalmas szórakozást kínál gyereknek-felnőttnek egyaránt.