A Mecsek nyugati részén található Abaligeti Tanösvény a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett cseppkõbarlang környékének változatos élõvilágát, természeti folyamatait, a különbözõ gazdálkodási módok természetre gyakorolt hatását mutatja be.
A tanösvény egy tizennyolc állomásból álló ökoturisztikai útvonal, aminek a különlegessége az, hogy miközben sétálgatsz és figyeled a környezetet, közben madarak rebbennek el melletted, hallod a fák susogását, a víz csobogását, ha éppen egy kavics landol benne.
A Tisza-tavat felfedezni, megismerni a számtalan látnivalót, leginkább biciklivel lehet. Kiszállva az autóból, végre valóban a természetben érezhetjük magunkat és a távolság se jelent akadályt, hiszen a sík, könnyű terepen még a kezdők is nagyobb távokat tudnak megtenni fáradság nélkül. Persze ah...
Tavasszal, nyáron és ősszel érdemes drótszámárra ülni a Balaton régióban. A tavat körülölelő Balatoni Bringakörút mintegy 210 km hosszú. A táblával jelölt útszakaszok részben kerékpárúton, részen pedig alacsony forgalmú közúton vezetnek.
A Pavilonsor kezdeténél, az újonnan kialakított Energia tér mellett készült el 2015-ben a vízi játszótér. A létesítmény olyan interaktív elemekből áll, melyek segítségével a gyermekek játszva szerezhetnek ismereteket különböző fizikai jelenségekről.
A nyaralás alatt az a legbosszantóbb, amikor rossz idő van, nem lehet strandolni, viszont a gyerekeinken valami programot kell szervezni. Amikor a kalandpark látogatáshoz nem éppen alkalmas az idő, akkor jól jön egy benti játszóház.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területének egyik kiemelten látogatott területén, a Kis-Balaton tájegységén található Kányavári-szigeten alakította ki Igazgatóságunk a Búbos vöcsök tanösvényt. (Megközelíthető a Zalavár és Balatonmagyaród közötti útszakaszról).
A hévízi jégpálya nem csak az adventi időszakban, hanem egész télen nyújt igényes kikapcsolódási lehetőséget a város lakói és vendégei számára. A jégpálya különlegessége, hogy kialakításához nem műjeget használtak, hanem víz fagyasztásával biztosítják a korcsolyázáshoz szükséges felületet....
Nem találod a megfelelő úticélt vagy programot és már se időd, se kedved nincs a további keresgetéshez?
Segítek neked! Kedvelt úticélokat, családbarát szállásokat, programtervet és játékos élményprogramokat ajánlok neked. Iratkozz fel az Utazási tanácsadás értesítőNKre!