Eger legszebb utcája a Kossuth Lajos utca, ahol a Kispréposti palota is
van. Ezen kívül még számos másik épülettel, látványossággal
ismerkedhettek meg, ha ellátogattok ide, a „papok városába”. De a Palota
bemutatása előtt, ismerkedjetek meg a híres-neves utca kialakulásának
történetével.
A balatonfüredi a balatoni kikötők közül az egyik legmodernebb és legnagyobb kikötő lett. Mindenképpen megér egy sétát, hiszen a kikötőt szegélyező sétány és a Balatonon úszó fehér csodák látványa felemelő.
Fiúk figyelem! A sok babamúzeum mellett végre egy olyan érdekes múzeum, amitől tátva marad a szátok. Figyeld meg, apu ki sem fogy majd a mesélésből és közösen élhetitek át a katonaidőket, amikor még ez is hozzátartozott a férfiak életéhez.
A Börzsöny északi oldalán lévő Kemence környékén lévő Múzeumvasút egykor több mint félszáz kilométernyi hálózatból állt, de ma már csak a csarnavölgyi vonal maradt fenn nem egészen nyolc kilométer hosszan. Fő jellemzője, hogy hűen őrzi az egykori börzsönyi erdei pályák hangulatát.
Az Aggteleki - karszthegységet főleg barlangóriásai teszik különlegessé. Titokzatos búvópatakjaival, sötét torkú víznyelőivel, föld alól előtörő kristálytiszta patakjaival, madárdalos zöld erdőivel, sziklaormaival és várromjaival kétségtelenül az ország, sőt Európa egyik legvadregényesebb karsztv...
Az 1944-ben védetté nyilvánított világhírű természetvédelmi terület földtani örökségünk gyöngyszeme, egy 20 millió évvel ezelőtti vulkáni katasztrófa által elpusztított ősvilág páratlan gazdagságú lelőhelye.Budapesttől 140 km-re található kontinensünk egyik legösszetettebb és látványos...
Tihany legismertebb jelensége a tihanyi visszhang. A Visszhang-dombon található az echókő, ha onnan elkiáltod magadat, akkor a szavak a több mint 300 méterre lévő apátság északi oldaláról 2 másodperc alatt visszaverődnek.
A '80-as években ásatások kezdődtek a településen és ennek során bukkantak rá a legnagyobb avar vezér szinte érintetlen sírjára. A régészeti leletanyag a feltárása óta több európai országot is megjárt.