Eger legszebb utcája a Kossuth Lajos utca, ahol a Kispréposti palota is
van. Ezen kívül még számos másik épülettel, látványossággal
ismerkedhettek meg, ha ellátogattok ide, a „papok városába”. De a Palota
bemutatása előtt, ismerkedjetek meg a híres-neves utca kialakulásának
történetével.
A szentendrei skanzen igazi paradicsom azok számára, akiknek fontosak a gyökereik, akik nem idegenkednek attól, hogy a múltjukat jelentő tájakat, eszközöket és népi szokásokat megismerjék.
Sárvár, Nyugat-Magyarország egyik legszebb kisvárosa idilli környezetben, a Rába parton, a Kemeneshát dombjai között fekszik. Legfőbb jellegzetessége a középkorban épült Nádasdy-vár, a katolikus és evangélikus templom, valamint a 16 hektáros botanikus kert. A hét tóból álló csó...
Gyomaendrődön az ország egyetlen nyomdaipari múzeumában az egyik legigényesebb műhely által kiadott könyveket és nyomtatványokat láthatjátok 1882-től napjainkig, de bemutatjuk Kozma Lajos által tervezett bútorokat is.
Gyomaendrőd egyik nevezetessége a tájház, ahol berendezett gazdaházban az egykori endrődi parasztemberek által használt bútorok (sublót, kanapé, magasra vetett ágy), eszközök (szövőszék, rokka, háztartási eszközök), kézműves szerszámok láthatók.
A szabálytalan sokszög alaprajzú, észak-déli irányban hosszan elnyúló belsőtornyos vár tekintélyes maradványai Sümeg felett emelkedő, körös-körül egyformán meredek lejtésű, de nem magas Várhegy tetején látható.
Érdekes látnivalók, kikapcsolódás és figyelemfelkeltő kiállítás az egész család számára. Mindez a Darnay Bormúzeum és Szőlészeti Bemutatóudvarban, Gyenesdiás legújabb látnivalójában. A 2012-ben felújított pinceépületben megismerkedhettek a keszthelyi Georgikon Múzeum kiállításával, a Balaton-felv...
A Balaton-felvidék kisebb-nagyobb lankái között található Nagyvázsony községe, melynek egyik domboldalában tör az égbolt felé a középkori vár lakótornya. A vár legdicsőségesebb, az összes csatáját győztesen megvívó Kinizsi Pálról kapta a nevét.
A villát az épület stílusa és az onnan áradó szívélyes vendéglátás meghatározó ikonná tette Balatonfüreden. 1825-ben itt tartották meg az első Anna-bált. A Horváth ház megépülése óta a turizmust, a vendéglátást szolgálja és a mai napig is a pincében borgaléria és étterem üzemel.