Túra Kemence környékén

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Túra Kemence környékén

Ha már rövidebb sétát tett Kemence környékén, érdemes egy hosszabb útra is vállalkozni és egy másik útvonalat megismerni.

2013-05-30 2030-12-31

Kemence–Nagy-völgy–börzsönyi főalappont–strand–Malomkő–Kemence
Táv: kb. 3–5 km (az egyik irányban a kisvasúttal is utazhatunk)

Jelzések: részben jelzetlen, K, Z Kemence központjából a Csarnavölgyi úton induljunk el a kisvasút végállomása felé. Sétáljunk ki a faluból, egészen Csarnapuszta megállóhelyig, amely a település szélén lévő gázlótól 200 méterre található. Ha éppen indul vonat, akkor ezt a távolságot a kisvasúton is megtehetjük. A megállónál jobbra fordulunk, keresztezzük a kisvasutat, majd a patakot is. A híd után az első utcán (Strázsa utca) balra fordulunk.

Egy darabig az üdülőtelep házai közt haladunk, majd véget ér az aszfaltozott út, és egy földúton megyünk tovább egy nagy réten a patakkal párhuzamosan. 600 méter után érjük el a kemencei sípálya alját. Itt ha balra fordulunk, egy hídon át a Kőrózsa panzióhoz jutunk – azonban folytassuk egyenesen az utunkat. Továbbra is a patakkal párhuzamosan haladunk, még mindig füves területen. Hamarosan egy gázlóhoz érünk; a patak túloldalán van a kisvasút ideiglenes végállomása, a strand, és a Godóvár panzió.

A patakot a kisvasút itt hídon keresztezte, ami – e sorok írásakor – még igen siralmas állapotban, leszakadva várja sorsa jobbra fordulását. Mivel a földút átmegy a gázlón, ezért mi a patakparton megyünk el a következő gázlóig, ami mintegy 100 méterrel feljebb található. (Közben elhaladunk a Bence szálló szennyvízkifolyója mellett, ahol megnézhetjük, hogy miként folyik az intézmény mocska tisztítatlanul a patakba...) A gázló után újabb földúton haladunk felfelé a kisvasút sínpárja mellett. 500 méter után elérjük a Bence szállóhoz vezető aszfaltozott utat. Itt balra fordulunk, majd keresztezzük a kisvasutat és a Csarna (Fekete)-patakot. Újabb útelágazáshoz érünk, ahol balra fordulunk a K jelzést követve. Mintegy 100 méter megtétele után jobbról csatlakozik utunkba a Z jelzés. Itt mi is jobbra fordulunk, és bemegyünk rajta az 50 méterre található börzsönyi szintezési főalapponthoz. Az építmény jelentősége az, hogy magasságát pontosan bemérték az Adriai-tenger trieszti 0 vízszintjéhez képest. Az 1950-es években–amikor még nem volt fejlett a fűholdas technika – e pontból kiindulva térképezték fel a környező területeket. Visszatérve a műútra tovább haladunk rajta lefelé. Egy hídon keresztezzük a Kemence-patakot, majd elérjük a királyházi utat. Mielőtt balra fordulnánk rajta a K, Z jelzéseket követve, vessünk egy pillantást a két út találkozásánál lévő erdészeti emlékműre. A királyházi úton továbbindulva egy ifjúsági tábor mellett haladunk el, majd elérjük a kemencei strandot. Itt már láthatjuk a Malomkő kimagasló ormát, de ne itt próbáljunk meg felmenni rá. Tovább sétálva a műúton elérjük a Kőrózsa panziót, melynek sarkából egy jelzetlen, de jól kijárt ösvény visz fel a Malomkő tetejére, ahonnan szép kilátás nyílik a Kemence-patak völgyére és a Magas-Börzsönyre. Miután kinézelődtük magunkat, gyalogoljunk vissza a Kőrózsa panzióhoz, ha megszomjaztunk, akkor akár egy üdítőre is betérhetünk. Innen vagy visszagyalogolunk Kemencére a műúton a K, Z jelzéseket követve, vagy kisvonattal utazhatunk le a faluba.

Hol és mikor nézheted meg mindezt?

Kemence

2013. május 30. - 2025. december 31.

Pin It

Helyszín

Családbarát szállás

Gyerekbarát szállás
Családbarát szállás
Gyerekbarát szállodák

Itt minden a gyerekekért van.