Sümegi vár

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Sümegi vár

A szabálytalan sokszög alaprajzú, észak-déli irányban hosszan elnyúló belsőtornyos vár tekintélyes maradványai Sümeg felett emelkedő, körös-körül egyformán meredek lejtésű, de nem magas Várhegy tetején látható.

2013-05-27 2030-12-31

Egy kis történelem...

  • Az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori elődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült.
  • Területileg három nagyobb egységből, a külső-, a belső és fellegvárból áll.
  • Építése több kkorszakra osztható. Az 1260-as években épült meg a vár legrégebbi része, a fellegvár Öregtornyának alsó szintje. Változás a 14. században következett be. A vár nagyobb bővítését a 15. század folyamán végezték.
  • A következő nagyszabású építkezés azután indult, hogy Veszprém 1552-ben török kézre került, és a püspökség a sümegi várba menekült.
  • Széchenyi György püspök nevéhez fűződik a vár püspöki székhellyé avatása.
  • Építésének története Széchenyi Pál püspökségével zárult. Ekkor a javítások mellett újabb építkezések is folytak.
  • A Rákóczi-szabadságaharc után, 1713-ban felgyújtották, és ettől kezdve a vár pusztulásnak volt kitéve.

A vár helyreállítása:

  • 1957-ben láttak hozzá.
  • 7 éven át tartott a feltárása és helyreállítása.
  • Használati joga 1989-ben magánkézbe került, és azóta folyamatos felőjítás alatt áll.

A Vár tövében, a lóistálló bejáratánál, Oláh Sándor alkotását,a Sárkányölő Szent György lovasszobrát láthatjátok.

Családoknak azért ajánljuk, mert...

  • kellemes kikapcsolódást nyújt az egész család számára
  • kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiváló program
  • felejthetetlen élményt nyújt

Hol és mikor tekinthető meg?

  • Sümeg városában; Gyalogosan is fel lehet sétélni, azonban a várúton igénybevehető vártaxi is közlekedik.
  • Nyitva tartás:
  • Részletes nyitva tartásért kattintsatok a vár honlapjára. (Elérhetőségeknél feltüntetve.)

Elérhetőségek, további információk:

Tel/fax: 06-87/352-737; +36-30/625-70-02
E-mail: programmanager@hotelkapitany.hu
Web: www.sumegvar.hu

Hol és mikor nézheted meg mindezt?

8330, Sümeg Várkert

2013. május 27. - 2025. december 31.

Pin It

Helyszín

Családbarát szállás

Gyerekbarát szállás
Családbarát szállás
Gyerekbarát szállodák

Itt minden a gyerekekért van.