Kispréposti palota

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Kispréposti palota

Eger legszebb utcája a Kossuth Lajos utca, ahol a Kispréposti palota is van. Ezen kívül még számos másik épülettel, látványossággal ismerkedhettek meg, ha ellátogattok ide, a „papok városába”. De a Palota bemutatása előtt, ismerkedjetek meg a híres-neves utca kialakulásának történetével.

2013-09-12 2030-12-31

Egy kis történelem…

  • Eger belvárosának szerkezete már a 18. század elején alakult ki. Ebben az időszakban épült be a Kossuth Lajos utca is, ami az egri vártól a Szent Mihály templomig vezetett. Ma ennek a helyén áll a Bazilika, ami szintén a város látnivalói közé tartozik.
  • Azt tudnotok kell, hogy ez az utca Eger egyik legszebb utcája, amin érdemes végig menni egy egri üdülés, kirándulás során.
  • Ekkoriban a barokk, illetve a rokokó stílusok voltak az uralkodóak, ezért az utca valamennyi épülete ebben a stílusban épült fel, amik rendkívül értékesek és érdekesek.
  • Régen a Hatvani kapun át beérve ezen a Kossuth Lajos úton lehetett eljutni a vár déli kapujához. Az utcában több egyházi méltóság is építkezett, így a templom és a rendház mellett iskolák, paloták készültek, és itt kapott helyet a Vármegyeháza is. Ez az utca tehát sok idő alatt alakult olyanná, mint amilyen most.

A Palotáról…

  • A már említett és híres Kossuth utca elején találjátok ezt a szép, mályvaszínű barokk épületet, amivel kezdődik a látványosságok sora itt, az utcában.
  • Építette: Androvics Miklós prépost-kanonok 1758-ban. Barokk stílusú, és minden pompát megragadott.
  • Ez egy szabadon álló, a zártsorú beépítéshez kertkapukkal csatlakozó, U alaprajzú, egyemeletes épület. A kapu fölött konzolokon nyugvó, kovácsoltvas erkélyt láthattok, ami Fazola Henrik munkájának eredménye, az ablakok vasrácsaival együtt. 
  • Földszintjének homorúan ívelt oldalsó szakaszain egy-egy fülkében elhelyezett óriási kővázát találtok. A földszinti és emeleti terek is boltozottak. 
  • Az épület szerkezetében egy helyi sajátosságot tükröz, ami Barkóczy püspök udvarának szokásjogához és az érseki palota elrendezéséhez kapcsolódott. Azaz, a kapualjból a baloldalon indul az emeletre vezető lépcső, hogy a hintóból kiszálló vendéget szertartásszerűen fogadhassák. 
  • Az emeleten találjátok a dísztermet, aminek a mennyezeti freskóját Kracker János Lukács festette 1774-ben, "Az Erény diadala a Bűn felett" címmel. További falképek az emeleten: 1758 (Lucas Huetter), valamint 20. századi rekonstrukciók
  • Sajnos az 1800-as években, egy tűzvészben a tetőszerkezete leégett, így ezután sátortetőt kapott az épület. A tűzvész után 1827-ben renoválták, majd 1908-ban a falképeket is megújították. Ma a Palota emeletén az ICOMOS, azaz Történelmi Városok Bizottsága tevékenykedik.

 

Ki az a kisprépost?

Egy kicsit meg kell ismerkednetek az egyházi hierarchiával, hogy megértsétek a kisprépost szerepét.
A korábban már említett időszakra volt tehető a káptalani városrész kialakítása is. A káptalan a megyés püspök tanácsadó testülete volt, ennek tagjai voltak a kanonokok, akik élén a nagyprépost állt. A nagyprépost egyben a püspök helyettese is, és az ő helyettese volt a kisprépost.


Családoknak azért ajánljuk, mert…

  • egyszerre több érdekes egri látnivalóval megismerkedhettek a palota közelében
  • kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató
  • egy kicsit visszarepülhettek az időben

Hol és mikor látogatható?

  • 3300 Eger, Kossuth u. 4. (belváros) szám alatt (Heves megye)
  • Nyitva tartás:
  • Hétfőtől péntekig: 10-16 óráig
  • Szombat-vasárnap: 10-18 óráig

Elérhetőségek, további információk:

TOURINFORM – EGER
3300 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 9.
Tel.: +36-36/517-715
Fax: +36-36/518-815
E-mail: eger@tourinform.hu
Web: www.tourinform.hu

Hol és mikor nézheted meg mindezt?

3300, Eger Kossuth utca 4

2013. szeptember 12. - 2025. december 31.

Pin It

Helyszín

Családbarát szállás

Gyerekbarát szállás
Családbarát szállás
Gyerekbarát szállodák

Itt minden a gyerekekért van.