Drégely vára

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Drégely vára

Drégely várát a Hontpázmány nemzetség emeltette a Börzsöny hegység keleti szélén a XIII. század második felében. A legelőször 1285-ben említett várat Csák Máté tartományúr szerezte meg, majd I. Károly idejében királyi kezelésbe került. Zsigmond király 1390-ben Tari Lászlónak adományozta, a későbbiekben vadászkastélyként használta az esztergomi érsekség.

2013-05-27 2030-12-31

Egy kis történelem...

  • A török hódítók előnyomulása miatt vége szakadt a nyugalmas éveknek.
  • A sietve elvégzett megerődítési munkálatok során megvastagították a nyugati falat, a déli oldalon ágyúlőállást, továbbá egy palánkvárat is létesítettek.
  • Azonban az 1544-ben várkapitánnyá kinevezett Szondy György Drégelyt komoly védekezésre alkalmatlannak tartotta. Ezért - bár folyamatosan a további erősítést és a várbeli katonaság létszámának emelését szorgalmazta - végső soron a vár lerombolására tett javaslatot. Törekvései azonban nem jártak sikerrel.

Ali budai pasa nyolcezer fős serege 1552. július 6-án zárta körül Drégelyt. Szondy és 146 katonája - köztük gyakorlatlan újoncok - három napig védekeztek a sokszoros túlerő ellen, több rohamot visszaverve. Ali tizenkét ostromágyúja azonban ekkorra több rést is ütött a falakon, a további ellenállást reménytelenné téve.

Ezt követően a még megmaradt védők kapitányukkal az élen kitörtek az ostromlók közé, és a kialakult véres kézitusában valamennyien hősi halált haltak.

Érdekesség:

A végsőkig küzdő Szondyt több golyó találta, és - az egykorú források szerint - ekkor Rusztem bég fejét vétette. Ali pasa - tisztelete jeléül - a testet méltó módon eltemettette, a sírra zászlót és kopját tűzetett.

A győztesek a várat nem építették újjá, helyette a völgyben építettek palánkvárat az ott épült falu templomát is felhasználva.

Napjainkban:
Az elhagyott romok sorsában az 1990-es évek hoztak javulást, amikor az e célra hozott alapítvány támogatásával Majcher Tamás vezetése alatt régészeti kutatások, később pedig napjainkban is tartó helyreállítási munkák indultak. A hajdani hősökről a helybeli lakosság által nyaranként szervezett várjátékok is megemlékeznek.(Forrás: www.monitormagazin.hu)

Családoknak azért ajánljuk, mert...

  • kellemes kikapcsolódást nyújt az egész család számára
  • kicsik és nagyok egyaránt jól érezhetik magukat
  • kiváló családi program lehet a vár megismerése

Hol tekinthető meg?

Börzsöny északi részén, Drégelypalánk és Nagyoroszi községektől egyforma távolságra, a zöldellő hegyek egyik 444 méter magas sziklacsúcsán emelkedik.

Hol és mikor nézheted meg mindezt?

Börzsöny

2013. május 27. - 2025. december 31.

Pin It

Helyszín

Családbarát szállás

Gyerekbarát szállás
Családbarát szállás
Gyerekbarát szállodák

Itt minden a gyerekekért van.