Sárvár

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Sárvár

2013-09-02 2030-12-31

Sárvár, Nyugat-Magyarország egyik legszebb kisvárosa idilli környezetben, a Rába parton, a Kemeneshát dombjai között fekszik. Legfőbb jellegzetessége a középkorban épült Nádasdy-vár, a katolikus és evangélikus templom, valamint a 16 hektáros botanikus kert. A hét tóból álló csónakázó tó, a Rába part, a Vadkert, az erdős-ligetes városkörnyék minden korosztály számára tartogat látnivalót.

Sárvárt az Európai Királyi Fürdők Szövetsége 2004-ben a tagjai közé választotta. A megtisztelő címet Európában eddig mindössze 10 fürdőváros nyerte el, nyolc különböző európai országból. A szövetség tagjai közé kizárólag olyan fürdővárosokat vesz fel, melyek királyi kötődése igazolható, valamint kiemelkedően magas színvonalú fürdőt üzemeltet.

A város jellegzetessége a középkorban épült Nádasdy vár. Fehér kaputorony, szabálytalan ötszögű zárt belső udvar jellemzi a reneszánsz várkastélyt, melyet az egykori vizesárok helyén kialakított park platánjai ölelnek. A vár melletti 16 hektáros arborétumban számos növényritkaság, 350- nél több fa- és cserjefaj található, tiszafái és kocsányos tölgyei több száz évesek. A Nádasdy-vár épületegyüttese nemcsak a történeti szempontból meghatározó eleme a városnak. A Sárvár szívében magasodó, legtöbbet kaputornyával és a várárkot átívelő boltíves hídjával ábrázolt várkastély a nemzeti örökség része. Otthont ad a Nádasdy Ferenc Múzeumnak és betölti a város művelődési és kulturális központjának szerepét.

A várba belépve két irányban haladva láthatjuk a tematikus kiállításokat, mint a huszárkiállítás, mely főként a fiúgyermekek számára nyújt érdekes látványt. A kislányokat főként a festett porcelántányérak, a korhű ruhák és a festmények gyönyörködteetik. Emellett a felnőtteknek sok-sok információt közvetítet a régi térkégyűjtemény vagy a nyomdatörténeti kiállítás.

A város főterén igazán szép látványt nyújt a Városháza szépen felújított épülete, valamint a tér közepén álló játékos szökőkút, mely a város és a vizek szoros kapcsolatát idézi. A tér meghatározó épülete a Szent László plébánia templom. A mögötte álló kétszintes óvodaépület két dologról is híres, itt tanított Gárdonyi Géza, és itt működött a Nádasdy-féle iskola.

A várból jobbra indulva a várárok helyén kialakított park évszázados platánjai kísérik a járókelőt a vár szomszédságában lévő Arborétum bejáratához. A nagy múltra tekintő növénykert utcai frontja nem árulkodik a közel tízhektáros természetvédelmi területről. A száznál is több különleges fajta megismerése órákig tartó kikapcsolódást jelent a látogatóknak. A Gyöngyös - patakból táplált mesterséges tavak és a sétányok melletti szobrok teszik élmény gazdaggá a kertészkertben tett kirándulást.

A város vonzerejét színvonalas kulturális programok növelik, mint például a Nemzetközi Folklórfesztivál, a Fúvóstalálkozó, a HIstóriás napok, a Nemzetközi Huszártalálkozó, valamint a Tinódi Sebestyén szellemét idéző énekelt vers-dal találkozók, a Simon-Júdás vásár, a szüreti mulatság és számos koncert.

Az aktív pihenésre vágyóknak a gyönyörű természeti környezet kínálja a kerékpártúrák, horgászat, vadászat, lovaglás és kirándulás örömeit. A Rába folyó ideális körülményeket biztosít vizitúrák lebonyolítására. A várostól csupán 6 km-re található a régió egyedülálló sportközpontja, a Pannónia Ring, ahol nemzet közi motor- és autóversenyeket rendeznek amatőröknek és profiknak egyaránt.

(Forrás: Sárvár város honlapja)

Hol és mikor nézheted meg mindezt?

Sárvár

2013. szeptember 02. - 2025. december 31.

Pin It

Helyszín

Családbarát szállás

Gyerekbarát szállás
Családbarát szállás
Gyerekbarát szállodák

Itt minden a gyerekekért van.