Döbrönte

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Döbrönte

2013-09-02 2030-12-31

A kis község a Bakony északnyugati szélén, a Bitva-patak mentén, ennek keleti magaslatára települt.

Ez a hely már az ősidőkben lakott volt, mint erről a leletek tanúskodnak, de a római korból is vannak emlékek, köztük egy feliratos sírláda. A település neve a Dobreta szláv személynévből származik. A falut először 1240-ben említi oklevél. A török korban ez a terület is elnéptelenedett, majd Somogyi Miklós földesúr német és magyar telepesekkel alapította újra a falut, bár nem pontosan a régi helyén. A II. világháború után a német többségű falu lakosainak egy részét kitelepítették, s helyükre új lakók ékeztek.

A falu fölé emelkedő dombon áll Szarvaskő várnak romja . A várat Himfy Benedek építtette 1367-ben. Jelentős történelmi szerepe nem volt. Amikor 1555-ben Nádasdy Tamás összeíratta a dunántúli várakat, még teljesen épnek tüntették fel, később már nem említik. Valószínűleg lakatlanná vált, és így pusztulásnak indult, de a Himfy család nevét Kisfaludy Sándor örök életűvé tette verseiben.

A vár már csaknem 40 éve sok látogatót vonz. 1963 óta rendezik meg minden év szeptember utolsó hétvégéjén a sok vendéget idevonzó várünnepséget.

A település mai plébánia templomát, amely klasszicista stílusú, centrális elrendezésű kör alaprajzú kupola fedésű, gróf Somogyi János özvegye, Győri Krisztina építtette 1815-ben Kornhauser József bécsi építésszel. Plébánosa a gannai Reichardt György.

Van orvosi rendelője, kultúrháza, könyvtára, sportpályája, játszótere, szabadtéri színpada. Neve szláv eredetû, valószínûleg XI. századi település. A falu eredeti helye velószínűleg a mai Ódöbröntével azonos  A helységet elõször 1330-ban említi írásos adat Devrente néven. 

Hol és mikor nézheted meg mindezt?

Döbrönte

2013. szeptember 02. - 2025. december 31.

Pin It

Helyszín

Családbarát szállás

Gyerekbarát szállás
Családbarát szállás
Gyerekbarát szállodák

Itt minden a gyerekekért van.