Baja

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Baja

2013-09-02 2030-12-31

Baja a vizek és ízek városa.

A 40000 lakosú, többnemzetiségű várost az itt élő emberek vendégszeretete, sokszínű hagyományőrző kultúrája, építészete, iparművészete a Dél-alföldi régió egyik jelentős idegenforgalmi központjává tette.

Baja története

Baja történetében a honfoglalás korától kezdve meghatározó a Duna. Évszázadokig a víz volt a kereskedelem fő útvonala, és a megélhetés fontos forrása. A hajózás, a kikötő, a vízimalmok a bajai tájkép jellegzetességei. A halászat, halkereskedés, hálókötés, bográcskészítés évszázados hagyomány a városban. Városunk történelmének gyásznapja 1840. május 1. Egy hatalmas tűzvész 78 ember életét követelte. Leégett több mint ezer lakóház, 5 templom, a zsinagóga és a kórház is. A hamvaiból újjáépített város ekkor nyerte el mai arculatát. Fontos dátum történetünkben 1696. december 24., amikor is Baja városi rangot kapott. E jeles eseményre emlékeztet az első emberpárt, Ádámot és Évát ábrázoló bajai címer.

Baja szeretettel várja vendégeit

A rendkívül gazdag természeti környezet, a dunai átkelés lehetősége az évszázadok során meghatározó szerepet adott a városnak. A történelmi események során magyar, német, szerb és horvát nemzetiségek közös lakhelye és élettere lett.

Színes programsorozat várja az idelátogatókat, akik a színházi, zenei, képzőművészeti élmények mellett gasztronómiai élményekkel is gazdagodhatnak. A Duna bal partjára települt város és környéke a napfény, a víz és a színpompás faunát rejtő erdők világa. Európában már kevés helyen található ilyen táj, ahol a folyó, a természetes partszegély és a folyó menti galéria-erdők tájképi harmóniája megcsodálható. A Kamarás-Duna (Sugovica)- a természet ritka ajándékaként szelíd ívben simul a városhoz, majd a Ferenc-csatornával együtt körülöleli az üdülőparadicsommá vált Petőfi-szigetet. A városközpontból hídon át közelíthető meg, az árnyas vízparton kiépített sétaút vezet végig. A horgászok, a fürdőzők és a vízisportokat kedvelők ideális körülményeket találnak a kikapcsolódáshoz.

Speciális vonzerők

A Halfőző Fesztivál minden év júliusának második szombatján sok ezer embert csalogat a bajai főtérre a világ minden tájáról. Ez az ünnep nem verseny! Barátok, ismerősök ülnek a bográcsok köré, köztük szép számmal ismert színészek, politikusok, sportolók is. A hatalmas szabadtéri halászcsárda asztalairól nem hiányozhat a jó bor, de a szórakozást a színvonalas folklór és könnyűzenei programok biztosítják. A Bajai halászlé a város több vendéglőjében az év bármely napján megkóstolható.
Információ: 79/420-811, Baja Marketing Kft.

A Duna és számtalan kis mellékfolyója, a város mediterrán hangulata, az itteni emberek vendégszeretete ideális körülményeket kínál a pihenni, nyaralni vágyóknak, a vízi sportok- evezés, csónakázás, kenuzás, úszás, horgászat-kedvelőinek.

Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdősége páratlan vadászati lehetőségeket kínál. Csodálatos vidék, hangulatos környezet a kikapcsolódni, pihenni vágyóknak.
Gemenc Rt. Baja, Szent Imre tér 2.  Tel: 79/324-144

Látnivalók

Városháza: hajdani barokk Grassalkovich-palota, 1896-ban átépítették neoreneszánsz stílusban, ennek emlékét őrzi az aulában elhelyezett tábla.

Szentháromság tér: A velencei Szent Márt térhez hasonlítják Baja egyedülálló főterét. A tér városképi jelentőségű műemlék épületeiben szálloda, üzletek és a turisták információs irodája működik. Közepén áll a késő barokk stílusú Szentháromság szobor.

Jelky András szobra: a város egyik kedves jelképe a földgömbön álló egészalakos bronzszobor

Éber Emlékház: bemutatja a századfordulón élt polgárok életmódját, a művészcsalád munkásságát

Bunyevác tájház: az Észak-Bácskába vándorolt katolikus horvát népesség lakáskultúráját, tárgyi emlékeit őrzi

Bajai Bemutató Csillagvizsgáló: 1955 óta működik, csoportokat fogadnak nappali és éjszakai programokra

Hol és mikor nézheted meg mindezt?

Baja

2013. szeptember 02. - 2025. december 31.

Pin It

Helyszín

Családbarát szállás

Gyerekbarát szállás
Családbarát szállás
Gyerekbarát szállodák

Itt minden a gyerekekért van.