Mezőgazdasági Gépmúzeum

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Mezőgazdasági Gépmúzeum

Ma már nem csak a városi, hanem a falusi gyerekekről is elmondható, hogy alig vagy nem is ismerik a régi paraszti élet eszközeit. A múzeumban töltött egy-két óra alatt annyi érdekes tárggyal, népi eszközzel találkozhatnak a gyerekek, s olyan impulzust kapnak, hogy napokig bennük él majd az újdonság varázsa.

2013-05-24 2030-12-31

A Múzeumról:

  • Hajdu- Ráfis János által 1979-ben felajánlott magángyűjteményből fejlődött ki, az ország egyik legjelentősebb gyűjteményét őrzi.
  • Célja a paraszti és uradalmi gazdálkodásban egykor használatos gépek és munkaeszközök gyűjtése, felújítása és a nagyközönség számára való bemutatása.
  • Láthattok igazi kovácsműhelyt, lovas járgányt, vízierőgépet, kiállításra kerülnek a század elején kedvelt kismesterségek termékei is.
  • Művelődéstörténeti és technikatörténeti jelentősége óriási.
  • Kiállításaik segítségével a századelő sajátos, mezőkövesdi paraszti kultúrát ismerhetitek meg.
  • Itt mindig talál közös témát apa és fia, unoka és nagypapa.

Kiemelt program a múzeumban: "Matyó Húsvét"
Ilyenkor állatsimogató várja a kcisiket, a nagyobbaknak díszmű kovács bemutatót tartanak.

Figyeljetek csak! Kedvezményes belépési lehetőségek:
Vasárnap és nemzeti ünnepeken (március 15., augusztus 20., október 23.) a belépés minden látogató számára díjtalan.

Családoknak azért ajánluk, mert...

  • a működőképes gépekre, traktorokra fel is mászhatnak a gyerekek
  • van istálló is házi állatokkal
  • díjtalanul látogathatja a 6. életévét be nem töltött kiskorú, és a 70. életévét betöltött időskorú

Hol található?

3400 Mezőkövesd, Eötvös u. 32. szám alatt (Borsod-Abaúj-Zemplén emgye)

Nyitva tartás:

  • November 1. és március 31. között:
  • Kedd-vasárnap 9-16 óráig
  • Hétfő - szünnap
  • Április 1. és október 31. között:
  • Kedd-vasárnap 9-17 óráig
  • Hétfő - szünnap

Elérhetőségek, további információk:
Tel.: +36-49/312-820
Fax: +36-49/312-820
E-mail: gepmuzeum@freemail.hu
Web: www.hermuz.hu

TOURINFORM - Mezőkövesd
3400 Mezőkövesd, Szent László tér 23.
Tel.: +36-49/500-285
Fax: +36-49/500-286
E-mail: mezokovesd@tourinform.hu
Web: www.mezokovesd.hu

Hol és mikor nézheted meg mindezt?

3400 , Mezőkövesd Eötvös u. 32.

2013. május 24. - 2025. december 31.

Pin It

Helyszín

Családbarát szállás

Gyerekbarát szállás
Családbarát szállás
Gyerekbarát szállodák

Itt minden a gyerekekért van.