Lillafüredi Erdei Vasút

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Lillafüredi Erdei Vasút

Talán senki sem haragszik meg azért, ha azt állítjuk, hogy a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Magyarország legszebb kisvasútja. Évente több mint 200 ezer utas látogat el erre a vidékre, hogy a hegyoldalban haladó vonatból tekintse meg a táj ezernyi szépségét.

2013-05-24 2030-12-31

A kisvasútról…

  • Építését 1917-ben határozták el abból a célból, hogy a Bükk-hegység állami erdőbirtokain az értékes bükkfaállomány kitermelését megkönnyítse.
  • Az ekkor még Színvavölgyi Erdei Vasútnak nevezett kisvasút 17,7 km hosszban haladt, mely hamar felkeltette a környéken lakók érdeklődését.
  • 1923-tól kezdődött meg a korlátozott személyszállítás Lillafüred és a miskolci végállomás között, majd 4 évvel később négy ún. „Diamond” forgóvázas pőrekocsit alakítottak át ennek céljából.
  • Fejlődését nagyban elősegítette a Palota Szálló építése 1927-ben, és ekkor kezdték el a Lillafüredi Állami Erdei Vasút nevet a Szinvavölgyi helyett.
  • A kisvasút teher- és személyszállítása a II. világháború után érte el csúcspontját, az évi utasszám az 50-es években megközelítette a 300 000 főt.
  • 1972-ben állították le az utolsó gőzmozdonyt. A gőzmozdonyok egyike jelenleg a majláthi telephelyen látható kiállítva.
  • Ma már a miskolci Dorottya utcai állomás kulturált, a múltat idéző épület várja a látogatókat.

Az Erdei Vasút útvonala:
Miskolc – Dorottya u., Diósgyőr, Mártabánya, Majláth, Papírgyár, Puskaporos, Lillafüred, Újmassa – Őskohó, Középgaradna, Garadna

Mikor utazhatsz vele?
A menetrend szerinti vonatok egész évben közlekednek, a januári-februári hétköznapok kivételével.

Érdekesség:
Időnként rendezvényekkel várjuk az érdeklődőket, ilyen a februári Lilla-napi vonatozás, májusban a kisvasút napja, és novemberben-decemberben a Mikulásvonat. Ilyenkor különvonat is közlekedik. A lillafüredi kisvasút napja minden év májusában kerül megrendezésre, melyen különvonattal és kiállítással várjuk a látogatókat.

Családiüdülés.hu azoknak ajánlja, akik

  • szeretnek vonatozni
  • helyi és környékbeli jellegzetességekkel megismerkedni
  • családosan érkeznek
  • túrázni vágyóak

Menetrend és jegyárak: http://www.laev.hu/

Hol és mikor nézheted meg mindezt?

3535, Miskolc-Lillafüred

2013. május 24. - 2025. december 31.

A menetrend szerinti vonatok egész évben közlekednek, a januári-februári hétköznapok kivételével.

Pin It

Helyszín

Családbarát szállás

Gyerekbarát szállás
Családbarát szállás
Gyerekbarát szállodák

Itt minden a gyerekekért van.