családi kirándulás, túrázás, Bakony

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Vinyei kirándulás

2012. nov. 18.

A kocsi az utca végén jobbra veszi az irányt, és két takaros falun áthaladva, a Bakony csodálatos északi csúcsai felé halad tovább. Bakonyszentlászló előtt a Cseszneki vár úgy áll a fákkal benőtt zöld hegy tetején, akár egy fehér ruhás szerzetes, magányosan, de bámulatos méltósággal.
A család Vinyére igyekszik, ami innen már igazán nincs messze, talán hat-nyolc kilométer még, át a falun, azután a bauxitbánya üzemi útját keresztezve tovább az erdőktől övezett, elkeskenyedő aszfaltúton egészen Vinye-Sándormajorig.
Ott a régi fűrésztelep mellett egy hangulatos erdei vendéglő parkolójába hajtanak be, és mivel mindenki nagyon éhes, eldöntik, hogy túra tele hassal ide vagy oda, itt most megebédelnek. „Ide menj be, ne a mennybe!” –hirdeti a Pokol csárda táblája, és a család beül a kerthelyiségbe a magas fák árnyába. A kellemesen csípős gulyás laktató, Apa pedig örül, hogy a túra folyamán nincsenek olyan emelkedők, ahonnan esetleg visszahúzhatná a tele pocak. Fizetés után megkérdezik a pincért, hogy melyik az utolsó vonat délután, ami Porva felől visszajön ide, és miután a feketehajú mosolygós fickó készségesen válaszol, nekivágnak a túrának. A vendéglőtől gyalog öt perc a Betyár-barlang, a Cuha-patak mellett, lent a szurdok aljában.

A meleg nyári levegőt itt a patak és az évszázados fák nyirkos illatokkal töltik meg, a barlangban üdítően hűvös van, csak néhány árvaszúnyog dünnyög a csendben.  Anya halálmegvető bátorsággal, ám megfontolt léptekkel átkel a szabálytalan farönkökön a túlsó partra, miközben két olyan mozdulatot is tesz, amivel egyébként jégtáncban döntős is lehetne…

 A gyerekek jókedvét pedig csak fokozza, hogy Apa a fotózás közben egy kutyagumiba tapos. Továbbhaladva a patak mentén hamarosan elérik a hidat, amin áthaladva Apa és a gyerekek csapata egyesülhet Anyáéval. (Anya + hátizsák). Az út a szurdok alján kanyarog, odafent a hegyoldalban a vasút néhol kilátszik a fák közül. Vadregényes a táj, a gyerekek is ámulva nézelődnek. A Cuha túlsó partja fölött most egészen közel fut a vasút, a kövekkel masszívan megerősített falat végig vastagon benőtte a méregzöld moha. A patak csörgedezése végtelen nyugalmat áraszt.
Nemsokára elérik a viaduktot. A turistaút fölött vagy harminc méterre halad át a vasút egy vasból készült viadukton, és a család álmélkodva nézi a rendkívüli építményt. A sors különleges ajándékot küld, egy vonatot, ami éppen áthalad a híres mérnök által tervezett hídon. A gyerekek kiabálva integetnek neki, és odafentről az egyik vagonból visszaintegetnek nekik a nyitott ablakokból. A vonatvezető is veszi a lapot, és felteszi az élményre a koronát egy sikító dudaszóval. Így már garantáltan nem találkozhat a család vaddisznóval…

Erdei siklóval viszont igen, Apa nem kis örömére. Az úton kúszna át a jó méteres állat éppen, ha nem csípné nyakon a családfő diadalmas mosollyal. A „hőstettet” az ügyesen fényképező, amúgy még jólfésült Panni örökíti meg, a találkozásnak csöppet sem örvendő hüllőt pedig Apa elengedi az út menti mogyoróbokor alatt. Kanyarog az út, a szurdok kiszélesedik, balról meredek, monumentális vörös szikla, talán több mint száz méteres magasságban a patak fölé tornyosulva. Tövében fut a vasút, egy barna kövekkel kirakott alagút ásítva tolja ki fekete torkából sínpár nyelvét. A család itt érzi csak igazán, hogy milyen apró is az ember a magas hegyek között, a szurdok aljában kanyargó kis patak mentén sétálva. Mennyire nem urai, sokkal inkább alattvalói vagyunk a természetnek, kicsiny alkotórészei az élő és élettelen világnak.

A virgonc és kicsit hangos gyerekeket éppen ezért csendesebb viselkedésre inti Apa. Ezzel nem került a népszerűségi toplista élére, de Panni és Tomi azért szót fogadnak. Az út folyamán több alkalommal is át kell kelniük a patakon. Nem mély a víz az átkelőhelyeken, talán húsz centi lehet most, hogy nemrég esett az eső. Mivel fadarabokból és formátlan kövekből állnak ezek az alkalmi hidak, az átkelés nem teljesen veszélytelen rajtuk.
A veszély természetesen mindössze annyi, hogy aki rosszul talál lépni, az az út hátralévő részét cuppogva járja végig. Aki szereti ezt a hangot, annak bizonyára mindegy, ez a család azonban jobban kedveli a száraz zoknit és a madárdalt, így gondosan megterveznek minden lépést. Apa halad elöl, és miután kitapasztalta, hogy melyik rönk stabil, és melyik kő nem fordul a hátára jókedvében ha rálépnek, egyenként segít a többieknek átkelni. Az ötödik ilyen átkelőnél már vidám rutinnal szökkennek a gyerekek is kőről kőre, az itt éppen nyugodt víztükrön szaladgáló molnárkák nem kis rémületére.

Kerékpárosok kis csapata előzi ki a két lurkót közben. Önbizalmuk irigylésre méltó, mert a kiszélesedő és majd térdig érő vízen rendületlen nyugalommal hajtanak át. Már akinek sikerül… Ketten kifogynak a szuszból a közepén és csendesen leszállnak. A vízbe. Cuppogást nem hallunk, ahogy távolodnak, Panni és Tomi viszont rendületlenül nevetnek, amire Apa megjegyzi, hogy ez nem szép dolog, - persze teszi mindezt nevetve…

Az út végéhez közeledve egy háborús emlékmű is útba esik, ami azonban meredeken a hegyoldalban áll egy kiszögellésen, és elég nyaktörő falépcsőkön lehet csak megközelíteni. Ám ez a család nem az a család, aki megfutamodik ilyesmitől. A gulyás már a gyaloglás „áldozata lett”, így Apa bátran indul meg, kézen fogva a gyerekeket.
A hátizsák viszont ekkor már érezteti, hogy ő nem kispályás gulyásleves… Felérve csodálatos panoráma nyílik Anyára, amint eltörpülve ott áll lent, és szelíd mosollyal adja mindenki tudtára, hogy esze ágában sincs felmászni ahhoz a kőemlékműhöz. Hálából lefotózzák, és nem osztják meg vele a hátizsákból előkerülő hideg üdítőt... Ám lefelé visz az út vissza, és Anya meggyőző tud lenni, ha szomjas…

Perceken belül elérik a Porvai vasútállomást, ami a koraesti bágyadt fényekben még szeretetreméltóbb.  Várják a vonatot, de az bizony nem jön a jelzett időre. Egy arra járó erdész közli az optimizmusában megrendült családdal, hogy a vonat már korábban elment, és reggelig nincs másik. Így ezúttal sajnos elmarad az alagutakon, viadukton át visszaút Vinyére, kedves pincérünk tévedésének köszönhetően. Apa már tudja, hogy a gulyás végérvényesen veszített, mint ahogyan ő is fog a testsúlyából újabb kilókat, mire visszagyalogolnak.
Nem aggódik ezen, sokkal inkább azon, hogy a gyerekek hogyan fogják bírni a hat kilométert vissza. Hát jól bírják. Már nem nézegetik az irizálóan kék ganajtúróbogarakat, az élénk erdei virágokat, helyette teli torokból fújják Anyával a különféle nótákat, régi úttörődalokat, és Apa nem kis mulatságára még mozgalmi dalokat is. A nótázás elvonja figyelmüket a fáradságról.
Apának ugyan elmegy a nótás kedve az út végére, ám mindannyian úgy ülnek be a kocsiba, hogy már tudják, - ide még sokszor el fognak jönni. Apa a slusszkulcs elfordításakor belenéz a tükörbe.
„Visszajövünk, és egy gulyás mellett pontosítjuk a menetrendet kisbarátom!” – mondja magában a pincérnek, és mosolyog…         


Cser Tamás

Ha tetszett a cikk, és szeretnéd, hogy a következő családi üdülés megszervezése neked se okozzon gondot, akkor kérd a " Vidám Családi Üdülés " c. ingyenes e-book-ot! Tele tippel és ötlettel, hogy élményekkel teli és problémáktól mentes legyen a családi üdülés az idei évben (is) :-)


Pin It

20+1 Érdekesség a Balatonról

20+1 Érdekesség a Balatonról
Csatlakozz Te is!

Töltsd le most és legyél a Balatoni Élményklub tagja!