Szeretik a vendégek az extra szolgáltatásokat, többet üdültünk 2014-ben

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Szeretik a vendégek az extra szolgáltatásokat, többet üdültünk 2014-ben

2015. febr. 21.

Gondoltad volna, hogy a vendégek 2014-ben 11 millió 896 ezer vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken? Pedig ez így van. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból megtudtuk, hogy ez 10%-os növekedés volt megfigyelhető a 2013-as adatokhoz képest.  

Sokan utaztak gyerekkel, keresve azokat a családbarát szállásokat, ahol gondtalanul tölthetik el a nyári szabadságot vagy a téli wellness pihenést. A belföldi utazási kedv szerencsére minden válság ellenére lendületben maradt, így a szállásadók, programgazdák is profitálhattak a turizmusból. Ennek következtében 2015-ben is talpon maradnak és várják a családos - és természetesen nem családos - vendégeket is.

Az ország minden régiójában növekedés volt megfigyelhető. A decemberi időszak is jól sikerült a szálláshelyeknek 47% volt az átlagos kihasználtság. A 4 és 5 csillagos szállodák igénybevétele pedig 52 és 67% volt az év utolsó hónapjában. Látszik tehát, hogy a vendégek preferálják a szállások plusz szolgáltatásait, és vissza-vissza térnek a kedvelt üdülőhelyeikre. A családbarát szálláshelyek is mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy további élményeket, extra szolgáltatásokat kapjon az egész család. Kicsik és nagyon és jól érzik magukat az üdülés során, és a szülőknek is lehetőségük van pihenni. Ezek az apró, de mégis fontos többlet szolgáltatások vonzóvá tették a családbarát szállásokat is. 

A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján decemberben 1633 egység fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát, a kártyatulajdonosok 893 millió forintot költöttek összesen ezzel a fizetőeszközzel, a 2013. decemberinél 18%-kal kevesebbet. 2014-ben SZÉP-kártyával összesen 15 milliárd 905 millió forintot fizettek ki, 3,9%-kal többet, mint a bázisévben. 2014. december 31-én a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2312 volt, ezen belül 915 szálloda mintegy 54 ezer, 911 panzió több mint 9 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek – üdülőház, kemping, közösségi szálláshelyek – száma 486 volt

Nézzetek körül oldalunkon, az ajánlat rátok várnak.

Forrás: KSH


Ha tetszett a cikk, és szeretnéd, hogy a következő családi üdülés megszervezése neked se okozzon gondot, akkor kérd a " Vidám Családi Üdülés " c. ingyenes e-book-ot! Tele tippel és ötlettel, hogy élményekkel teli és problémáktól mentes legyen a családi üdülés az idei évben (is) :-)


Pin It

20+1 Érdekesség a Balatonról

20+1 Érdekesség a Balatonról
Csatlakozz Te is!

Töltsd le most és legyél a Balatoni Élményklub tagja!