Oszmán kori település maradványaira bukkantak Szigetvárnál

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Oszmán kori település maradványaira bukkantak Szigetvárnál

2013. szept. 23.

Az új módszerekkel folytatott kutatás keretében fellelt írásos emlékek, geofizikai mérések, első fokon elvégzett régészeti munkák által mutatott összkép alapján állíthatjuk, hogy a szulejmáni türbéhez kapcsolódó komplett várost találtuk meg - fogalmazott a politikus.

Hozzátette: az írásos emlékekben Turbéknak nevezett, eredetileg védelmi árokkal ellátott város behatárolható, feltárásához azonnal hozzálátnak. Már pénteken tárgyalások kezdődtek Serdar Cammal, a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség igazgatósági elnökével a további munkákról és azok esetleges támogatásáról.

A Szigetvárnál elhunyt szultán síremlékének megtalálására irányuló kutatások támogatásáról és a helyi törökkori műemlékek felújításáról tavaly ősszel állapodott meg a város az ügynökséggel. Törökország a türbe keresését 50 ezer euróval, a Török ház helyreállítását 70 ezer euróval, a Szulejmán szultán dzsámi rekonstrukcióját pedig 2 millió euróval segíti.

Kolovics János elmondta, hogy a 16. századi Török házat pénteken adták át, a magyar és török tudósok részvételével a türbe utáni kutatás eredményeiről tartott konferencia keretében.

Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központjának igazgatója, a kutatócsoport vezetője azt mondta: Szulejmán türbéje még nem került elő, de a város megtalálásának köszönhetően közelebb kerültek hozzá. A türbe helyének pontos meghatározásához további vizsgálatokra van szükség - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy az 1570-es években épült és az 1680-as évek végén elpusztult város felfedezése azért unikális, mert az oszmánok általában nem hoztak létre településeket, a meglévőkbe költöztek.

Turbékhoz hasonló várost ez idáig senki sem talált a hódoltság kori Magyarország területén, létrejötte egyértelműen Szulejmán szigetvári halálához köthető, más indok nem képzelhető el. Ha feltárjuk, még ennél is többet fogunk tudni - mutatott rá.

Serdar Cam arról szólt, hogy Szigetvár a török és a magyar nép számára is fontos helyszín, összeköti a két nemzet történelmét, ezért az itt található, fellelhető emlékek megőrzése kiemelt feladat. Örömét fejezte ki, hogy a kulturális étékekben gazdag Szigetvár erre nagy hangsúlyt fektet.

Zrínyi Miklós 1566-ban két és félezer katonával egy hónapon keresztül állt ellen a Bécs elfoglalására tartó I. Szulejmán szultán vezette százezres török sereg ostromának. Szeptember 8-án, amikor a magyar csapat létszáma háromszázra fogyatkozott, a katonák Zrínyivel az élükön kilovagoltak a várból és harc közben elestek.

A sajtótájékoztatón kiosztott írásos anyagban szerepel, hogy az elmúlt nyolc hónapban folytatott vizsgálatok alapján megállapítható: Szulejmán szeptember 6-án, a katonai ostromtáborban hunyt el, halálát 48 napig titkolták a hadsereg előtt. A uralkodó belső szerveit eltemették, a táborhelyet megjelölték, amely fölé egy 1692-ig biztosan fennálló türbe, majd mellé dzsámi, derviskolostor, kaszárnya és más létesítmény épült.

Az így növekvő Turbék települést balkáni török kerámiát használó népesség lakta, a kutatók elszórtan luxuscikkekre utaló nyomokat és ezüst éremleletet is találtak.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Ha tetszett a cikk, és szeretnéd, hogy a következő családi üdülés megszervezése neked se okozzon gondot, akkor kérd a " Vidám Családi Üdülés " c. ingyenes e-book-ot! Tele tippel és ötlettel, hogy élményekkel teli és problémáktól mentes legyen a családi üdülés az idei évben (is) :-)


Pin It

20+1 Érdekesség a Balatonról

20+1 Érdekesség a Balatonról
Csatlakozz Te is!

Töltsd le most és legyél a Balatoni Élményklub tagja!