családi üdülés, Mátra, Eger

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Mátraháza, 1996

2012. nov. 18.

Mivel a férjem akkoriban a honvédségnél dolgozott, kézenfekvő volt, hogy a Honvédségi Üdülőben töltsük a kissé megkésett, szeptemberi vakációt. Két közalkalmazotti fizetésből, két gyerekkel , egy építkezés kellős közepén ez tűnt a legolcsóbb megoldásnak is…
Tomi, a férjem hamar elintézte a formaságokat a recepción és már el is foglalhattuk az apartmanunkat. Egy előtér, két kis szoba, fürdőszoba egyszerűen berendezve, de nekünk maga a mennyország!

A Honvédségi Üdülő ( ma  Mátraházi  Honvéd Rekreációs Központ ) Mátraháza határában épült, 1933-ban adták át a vöröstéglás, patinás főépültet. A kedves kis tornyocskákkal ékesített épületekből sugárzik a békebeli hangulat.

mátraháza, élménybeszámoló
Már első nap egy hatalmas sétával fedeztük fel az üdülő komplexumot és a környékét. Egy ösvényt követve észrevettünk egy kis patakot , majd rövid gyaloglás után a forrását is megtaláltuk. A gyerekek nagyon élvezték a pacsálást, megtisztították a patak medrét az ágaktól, levelektől s közben „forrásköveket” gyűjtöttek. Az 5 éves Panni volt a főnök, mint általában. Irányította a munkálatokat és közben mint valami speaker folyamatosan közvetítette az eseményeket.


Második nap lemondtuk az ebédet és egész napos kirándulásra indultunk  Egerbe.  Először a Siroki Vár tövében álltunk meg. Mi persze azonnal nekiindultunk toronyiránt – aki már járt ott az tudja, hogy két kicsivel lehetetlen vállalkozás. Egyre meredekebb és csúszósabb sziklák nehezítették a feljutást. Visszafordultunk és egy másik irányból vettük be a várat. Bizony kifulladtunk mire felértünk, de megérte,  csodálatos látvány fogadott bennünket.

mátraháza, élménybeszámoló
Egerben először a Minaretet néztük meg, majd a  várat. Találkoztunk „igazi” török és magyar katonákkal, majd egy kedves idegenvezető hölgy segítségével a kazamatákat is bejártuk. A gyerekek szájtátva hallgatták kalauzunk „meséjét” a hős várvédőkről. A szép napsütéses időben tettünk még egy kellemes sétát a városban és indultunk vissza Mátraházára.
 
 
Az üdülőbe visszaérve nagy meglepetésben volt részünk. A hatalmas fenyőfákon két aranyos kis mókus futkározott. Akkor sem ijedtek meg amikor közelebb mentünk, sőt egy néni kezéből még a mogyorót is elvették. Ezután mi is beszereztünk egy kis mókuscsemegét, amivel minden nap előcsalogattuk a kedves kis állatokat.

Természetesen a kirándulások sorából a Kékestető sem maradhatott ki. A TV toronyból páratlan panoráma tárult elénk. Én mint alföldi lány, mindig elámulok mennyire csodálatosak a hegyek!

mátraháza, élménybeszámoló
Egyik reggel szervezett buszos kirándulásra indultunk Parádra. Először egy helyi fafaragó művész kiállítását néztük meg, majd egy üvegcsiszoló műhelybe látogattunk el. Itt a tehetősebbek vásárolhattak is. Mi inkább egy rövid szabadprogramot engedélyeztünk magunknak, amit rendesen eltöltöttünk a helyi gyógyszertárban…  A  palócház belsejéből nem sokat láttunk. A piciny házikó zsúfolásig megtelt turistákkal, amikor egy busznyi ember beözönlött. De az udvaron felmászhattak a gyerekek a szekérre. Nem úgy mint a Cifra Istálló Kocsimúzeumában, ahol elég nehéz volt megértetni a gyerekekkel, hogy itt bizony tilos felmászni a díszes kocsikra, hintókra. A lovak azonban kárpótolták őket, valamennyit végig kellett simogatni.
 
A Parádsasvári üveggyárban tett látogatás hatalmas élmény volt gyereknek, felnőttnek egyaránt. Fantasztikus volt látni, ahogy a forró olvadt masszából az üvegfúvó mesterek szép formájú üvegedényeket varázsoltak. Egy csoportban 10-12 ember dolgozott teljes összhangban. (Ma már sajnos a gyár nem üzemel. )

mátraháza, élménybeszámoló
A következő szervezett kirándulás egy gyalogtúra volt a közeli Sástóhoz, mely hazánk legmagasabban fekvő tava (513m). A hűvös, szeles szeptemberi időjárás épp csak annyiban kedvezett a túrázóknak, hogy az eső nem esett. De sebaj, jól felöltöztünk. Mátraházáig a műúton, utána pedig a a turistajelzéseken haladtunk. A csoport kicsit sietett, így mi lemaradtunk a gyerekekkel. Apró lábaikon lassabban haladtak mint a felnőttek, és persze szerettek volna megnézni minden érdekes követ, gombát, bogarat. A csoport már rég a Sástói Büfénél sörözött mire mi is befutottunk az úton összegyűjtött kincsekkel megrakodva. A tó környéke nagyon szép, tele van kis szigetekkel, amiket kedves kis fahidak kötnek össze. Bár a lábaink már elfáradtak, azért a nagy szélben félelmetesen imbolygó kilátóhoz is felmentünk. Visszafelé a szemerkélő esőben „csaltunk” egy kicsit és felültünk a Mátraháza felé menő autóbuszra. Így délben már a jó meleg szobában voltunk, átöltöztünk és irány az ebéd!
 

Másnap szerencsére szép napos időre ébredtünk. Reggeli után autóval átmentünk a szomszédos Mátrafüredre és a hangulatos kisvonattal Gyöngyösig utaztunk. Itt épp annyi időnk volt a visszaindulásig, hogy kényelmesen megnézhettük az Orczy Kertet és a régi kastélyépületben kialakított Mátra Múzeumot. A színvonalas és érdekes kiállításon a gyerekeknek a mamut csontváz tetszett a legjobban. Az alagsorban még egy hüllőkiállítást is kifogtunk, férjem legnagyobb örömére.

Ugye Önök is tapasztalták már, hogy nyaralás alatt valahogy gyorsabban forog az idő kereke.  Nagyon gyorsan elröppent ez a pár nap. Akkoriban még nem volt videokameránk, hogy azzal örökítsük meg az emlékeket. Helyette naplót vezettem a nyaralás alatt, így a szép emlékeket  könnyebben fel tudjuk idézni. Ez volt az első családi nyaralásunk, talán ezért is az egyik legkedvesebb. Még ma is gyakran emlegetjük. Azóta Tonci fiam már 19 éves fiatalemberré érett, Panni lányom 21 éves egyetemista.  2006-ban megszületett a várva várt kisöccsük is, Boti. Most leginkább vele és a párommal hármasban járjuk az országot. Neki is szeretnénk csodálatos országunkból minél több természeti és épített szépséget bemutatni. De minden évben, ha csak néhány napra is szervezünk családi nyaralást is, ahol mind az öten együtt élhetjük át az utazás és a családi összetartozás örömét.
 

mátraháza, élménybeszámoló

Cserné Beszedics Anikó és családja

Ha tetszett a cikk, és szeretnéd, hogy a következő családi üdülés megszervezése neked se okozzon gondot, akkor kérd a " Vidám Családi Üdülés " c. ingyenes e-book-ot! Tele tippel és ötlettel, hogy élményekkel teli és problémáktól mentes legyen a családi üdülés az idei évben (is) :-)


Pin It

20+1 Érdekesség a Balatonról

20+1 Érdekesség a Balatonról
Csatlakozz Te is!

Töltsd le most és legyél a Balatoni Élményklub tagja!