Állatkert, Veszprém szórakozási lehetőség, játszóház

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Kölyökdzsungel Veszprémben

2010. márc. 06.

A helyi általános iskolákból érkezett gyerekek próbálhatták ki először a látványos játszóházat. Birtokukba vehették a 300 négyzetméteres a trópusi őserdők hangulatát tükröző játszóteret, melynek központi részét a majomvárnak nevezett faépítmény alkotja. Ezen lehet csúszni-mászni, függeszkedni, két csőcsúszdába bújni. Mivel az épület zárt, a játszóház télen és rossz időben is használható. A gyerekek nemcsak remekül szórakozhatnak a mesterséges dzsungelben, hanem tanulhatnak is, hiszen a játszóházat terráriumok szegélyezik, s azokban kígyók, siklók, gekkók, kaméleonok, törpevidrák, aligátorteknősök és lajhárok láthatók. A gyerekek 10 állatfaj 35 egyedével ismerkedhetnek meg játék közben

Az állatkert pályázati pénzből fogott a beruházásba, amiből a „Mi állatkertünk” projekt megvalósul. Ennek része a már átadott Csimpánzvilág, a Böbe majom tanodája, ebből épült most meg a Kölyökdzsungel, s ebből készül majd az Afrikaház és a kismesterségeket bemutató tanösvény.

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnéd, hogy a következő családi üdülés megszervezése neked se okozzon gondot, akkor kérd a " Vidám Családi Üdülés " c. ingyenes e-book-ot! Tele tippel és ötlettel, hogy élményekkel teli és problémáktól mentes legyen a családi üdülés az idei évben (is) :-)


Pin It

20+1 Érdekesség a Balatonról

20+1 Érdekesség a Balatonról
Csatlakozz Te is!

Töltsd le most és legyél a Balatoni Élményklub tagja!