Állatkert kisbabával, családi program

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Kisbabával állatkertbe menni?

2015. okt. 02.

Igen! Az állatkert az egyik legjobb hely a tapasztalatszerzésre. Ha jól belegondolunk, a kisbabák első szavai közül több is az állatokkal kapcsolatos. Hamar megtanulják utánozni azok hangját, és ha képeskönyvet nézegettek velük, nagy boldogsággal mutatnak rá a már ismerős állatok képére. De tudjuk jól, hogy a gyerekek számára akkor válik valóban ismerőssé egy-egy állat, ha a maguk módján tapasztalatot gyűjthetnek róla, róluk. 

Az állatkertben nem csak megnézni tudják a gyerekek az állatokat, hanem megérinteni, megetetni és megsimogatni is. Láthatják őket természetes közegükben, amint vidáman ugrálnak, hancúroznak, vagy éppen békésen legelésznek, netán kényelmesen elnyújtóznak az árnyékban. Szinte minden kisállat simogatóban csetlenek-botlanak gidák, pár hetes báránykák, akik ugyanúgy ismerkednek a gyerekekkel, mint a gyerekek ővelük.

Fontos szabály, hogy bármennyire is szelídnek tűnnek az állatok, mindig legyünk a kicsik mellett, nehogy véletlenül bajuk essék. Figyeljünk rá, hogy az állatokat oldalról közelítsék meg, hiszen pl. a szeleburdi kiskecskék olykor váratlanul megugranak, feldöntve vagy magukkal sodorva az előttük, vagy éppen a lábukkal megbillenve a mögöttük álló gyereket.

A kisállatok etetésére csak akkor buzdítsuk a kicsiket, ha mi magunk is elég bátrak és/vagy tapasztaltak vagyunk hozzá, hogy kipróbáljuk, hiszen ha rajtunk bizonytalanságot, netán félelmet látnak az apróságok, nekik sem okoz majd igazi örömet. Persze mindig vannak a jelen lévő szülők között tapasztaltabbak; érdemes a technikát ellesni netán meg is kérdezni tőlük. Biztos vagyok benne, hogy a felnőtteknek is kedves élményt nyújt majd a kezükből evő csacsi, juh, vagy kisbárány.

Talán az apróságokkal éppen elég, ha első alkalommal az állatkertnek csak ezt a részét ismertetjük meg. A pici gyerekek figyelme gyakran elkalandozik. Engedjük meg nekik, hogy a maguk tempójában ismerjék meg az állatok csodálatos birodalmának egy szeletét!

Az egészen kicsiket még bizonyára nem köti le a hosszas sétálás, és a keresgélés, hogy vajon a kifutó növényei és sziklái mögött meglelik-e a farkast. A kicsit nagyobbak figyelmét viszont érdemes már játékos formában ébren tartani, akár úgy is, hogy őket kérjük meg rá, segítsenek megkeresni az elbújt állatot, vagy úgy, hogy történeteket mesélünk róluk, az eredeti élőhelyükről, a szokásaikról, vagy éppen felidézünk egy-egy a gyermekünk által ismert mesét, állat történetet. Hazatérve ezeket a történeteket újra elővehetjük, és átbeszélgethetjük (így rögzíthetjük a kicsiben) az állatkerti látogatás élményeit, és idézhetjük fel újra és újra az örömszerző pillanatokat.

A magyarországi állatkertek meglátogatása kiváló közös családi programot jelentenek. Válogass kedvedre.

Ha tetszett a cikk, és szeretnéd, hogy a következő családi üdülés megszervezése neked se okozzon gondot, akkor kérd a " Vidám Családi Üdülés " c. ingyenes e-book-ot! Tele tippel és ötlettel, hogy élményekkel teli és problémáktól mentes legyen a családi üdülés az idei évben (is) :-)


Pin It

20+1 Érdekesség a Balatonról

20+1 Érdekesség a Balatonról
Csatlakozz Te is!

Töltsd le most és legyél a Balatoni Élményklub tagja!