Csodaszép családbarát falusi szállások az őszi természetben

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Csodaszép családbarát falusi szállások az őszi természetben

2015. szept. 04.

A nyári vízparti nyaralások és a megszokott családi wellness pihenés helyett látogassunk el egy tanyára, vagy jobban mondva 3 tanyára. Itt aztán garantált a csend, a nyugalom, a jó levegő és a házias ízek. Sokszor azt gondoljuk, hogy ezekre csak a felnőtteknek van szükségük. Pedig ez merő tévedés. A gyerekek a vakáció alatt annyi ingerrel, újdonsággal találkoznak, hogy a 2,5 hónapot teljes vibrálásban élik meg. Utazások, ismeretlen helyek és emberek, kalandos szórakoztató programok. Így telik el a nyár. És az esetek 90 százalékában átmenet nélkül lépnek át az új tanévbe. 

Amikor becsöngetnek az iskolába, elő kell venni a tarsolyból a nyugalmat és a csendet. Ebben segít viszont egy rövidebb, hétvégés családi utazás. Szeptemberben és októberben keressünk olyan helyeket, ahol könnyedén tud a gyermek visszatérni a szorgalmi időszakba. Célszerű a kisebbeket olyan helyre vinni, ahol az állatok közelsége megnyugtatja őket, miközben igazi barátságot köthetnek velük. Mindeközben természetesen a család is megismerkedhet az igazi vidéki élettel és belekóstolhatnak a ház körüli teendőkbe.

Most pedig bemutatok három családbarát falusi tanyát.

Gáti Tanya

Baranya megyében, a Dráva és a Mattyi-tó szomszédságában bújik meg festői környezetben a megújult lovastanya.Festői környezetben egy ma is működő, hagyományőrző gazdaságot ismerhettek meg. Nádfedeles, tanyasi házak összkomfortos pihenésre csábítanak Benneteket. 

Gáti tanya falusi turizmus, tanyavilág

A szálláshelyen lehetőség van a hagyományos kézműves mesterségek megismerésére, kipróbálására. Az ősi magyar háziállat fajták mellett a lovakkal is közelebbi kapcsolatba kerülhetnek a gyerekek és szüleik, akár lovaglás vagy kocsizás alkalmával is.

A szobák fürdőszobásak, központi fűtéssel, TV-vel ellátottak.

A bekerített játszóparkban nem kell félni a szülőknek, ezzel csak jelzem, hogy nem kell otthon hagyni a kedvenc könyvedet, mert lesz rá módod, hogy elolvasd. A fedett színpad kiválóan alkalmas közös játékra, és a kiemelt időszakokban gyermekeknek vagy felnőtteknek szóló előadásokat, szabadtéri rendezvényeket szerveznek. 

A kirándulni vágyók felfedezhetik e táj szépségeit lóháton, lovaskocsin, kerékpáron és gyalogosan is, míg a horgászat szerelmesei a szomszédos Mattyi-tó, Hótedra (Dráva holtágak) és Dráva partján tölthetik szabadidejüket feledhetetlen környezetben.

 

Ravasz Tanya

Gyopárosfürdőtől 10, Orosházától 4 km- re, Pusztaföldvár felé félúton található az 1800- as években alapított Ravasz tanya, ahol 12 hektáron pihenő és szórakoztató központot alakítottak ki a tulajdonosok. Kamasznak, kis gyereknek, nagy gyereknek - sőt szülőnek is - egy feljthetelen pihenést. 

Ravasz tanya Gyopárosfürdő, falusi turizmus, tanyavilág, gyerekbarát szállás

 - csendes, tanyai pihenő (panzió, étterem, múzeum, játszóház, állatsimogató, kilátó)

- technikai sportolásra épített pálya (buggy, quad, cross) pihenőházzal

Alapszolgáltatások: 

állatsimogató (kecske, birka, póni, csacsi, kutya, cica)

tanyamúzeum (többszáz régi paraszti eszköz)

kilátó (az alföldi róna szépségei és állatvilága)

játszóház (íjászat, ping-pong, lengőteke, stb.)

játszótér (hinta, csúszda, gólyaláb, foci, stb.)

kerékpározás 

Egyéb szolgáltatások:

sétakocsikázás, lovaglás (futószáron)

szabadtéri sütés-főzés (bográcsban, tárcsatalpon)

csapatjátékok, akadályversenyek (pusztaolimpia)

technikai sport (buggy, quad, cross)

Négy napraforgós minősítésű, akadálymentesített tanyasi szálláshelyen 6 szobában tudják elhelyezni a vendégeket. Minden szobához van LCD TV, fürdőszoba, WC s a felerelt közös konyha. A szállóvendégek ingyenesen igénybe vehetik a tanya alapszolgáltatásait. 

Programajánló a környéken:

Kardoskút - Fehér tó "Természeti csoda" 

Tótkomlós - Szlovák tájház, Rózsa fürdő

Mezőhegyes - Kocsimúzeum, Ménes

Szabadkígyós - Wenckheim-kastély

Gyula - Vár, Fürdő, Erkel-ház

Szarvas - Arborétum

Ópusztaszer - Nemzeti emlékpark

 

Öreghegy – Vidornyalak

Zala megyében, a Keszthely–Hévíz kistérségben, a Vindornya-patak kelet-nyugati völgyében fekszik, Budapesttől 200 kilométerre, Sümeg és Keszthely között. A bájos falu igazi értékeket rejt magában.

Vindornyalak Öreghegy falusi turizmus, tanyavilág

A táj egy valódi kincs: a nyugalom szigete, ahol… 

- másképp kel fel a nap

- tisztább a levegő

- zöldebb a fű

- Önnek nyílnak a virágok

- ember és állat harmóniában él egymással

- neszt csak a madarak csicsergése kelt

- a rohanó világ lelassul

Végre egy hely, ahol a szülők gyermekeikkel együtt megismerkedhetnek a vidéki élettel. A rohanó világtól elszigetelve itt jut idejük egymásra, a természetben vidáman tölthetik el pihenésüket.

Egy környezet, ahová az üzletemberek elmenekülhetnek a feszült, stresszes mindennapok elől. Ideális közeg a relaxációhoz, a feltöltődéshez – ahol újraértelmezhetik a szabadidő fogalmát.

Ez az a táj, ahol a nyugdíjas házaspárok újra átélhetik fiatalságuk szép emlékeit, újra átérezhetik a vidék hangulatát.

Falusi nyugalom

Házias ízek

Testi-lelki felfrissülés

Vidéki vendégszeretet

Au Öreghegyi apartmanházak mindegyike ötvözi a vidéki élet hangulatát a modern eleganciával. A völgyet dombok ölelik, a látvány nappal és a napnyugtakor egyaránt varázslatos.

A házikók teraszán faasztalok, padok teszik még hangulatosabbá a pihenés óráit.  Amíg a gyerkőcök önfeledten futkároznak a kertben,addig szüleik beszélgetés, falatozás vagy éppen borozás közben gyönyörködhetnek a táj szépségében. A közvetlen környezetet szőlőlugasok, mezei virágok, lombos gyümölcsfák díszítik. A házak által körülölelt karámokban őshonos magyar állatfajok; gyöngytyúkok, kacsák, nyulak, tehenek, racka juhok, szarvasmarhák, komondor kutyák élnek.

A táj idilli, nyugodt, itt mindenki megtalálja a megnyugvását.

 

Megjött a kedved egy kis tanyasi pihenéshez? 

Ha tetszett a cikk, és szeretnéd, hogy a következő családi üdülés megszervezése neked se okozzon gondot, akkor kérd a " Vidám Családi Üdülés " c. ingyenes e-book-ot! Tele tippel és ötlettel, hogy élményekkel teli és problémáktól mentes legyen a családi üdülés az idei évben (is) :-)


Pin It

20+1 Érdekesség a Balatonról

20+1 Érdekesség a Balatonról
Csatlakozz Te is!

Töltsd le most és legyél a Balatoni Élményklub tagja!