utazás kisbabával, éjszakai utazás

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Babához igazodó utazás - éjszakai út?

2009. júl. 20.

Egy teljes éjszaka utaztunk. A bébik az akkor még kényelmes hordozóban utaztak, s nagyon  praktikus volt az állítható tető, mert nem zavarta a benzinkútnál vagy  az autópálya pihenőknél lévő nagy fény.  célszerű úgy pakolni, hogy az ital, a pelenka, a felnőtteknek a nasi elérhető távolságban legyen,  sőt egy  elemlámpa is, hogy lehetőleg ne kelljen az autó világítását sem kfelapcsolni, ha valamire szükségünk van.

Éjszaka nincs meleg és ez segíti a babák nyugodt pihenését. Aztán mikor hajnalodik, s a pici is felébred, szálljunk ki a kocsiból és játsszunk egy kicsit a szabadban. Persze az életkori sajátosságokat figyelembe véve, mindig mással kell készülni az anyukáknak, hogy a gyermek nyugtalanságát megszüntessük és akár 10 órán kerestztül is ébren tartsuk a figyelmét. Jól megszervezve elkerülhetjük az "Ott vagyunk már?"F kérdésáradatot.

Féléves kor után már nem alszanak annyit a kisbabák sem, így nagyon fontosak a játékok. Két éves kor után már jobban lefoglalja a mese, játék, videó, több időt hajlandó az ülésben tölteni akkor is, ha nem alszik. De azért két órán túl nagyon nehéz velük. A hosszú utazásnál nem is ez a legkényelmetlenebb, hanem hogy felborítja a babák napirendjét. Természetesen egy idő után visszaállnak, nagyjából akkorra, amikor indulunk haza.

Ha tetszett a cikk, és szeretnéd, hogy a következő családi üdülés megszervezése neked se okozzon gondot, akkor kérd a " Vidám Családi Üdülés " c. ingyenes e-book-ot! Tele tippel és ötlettel, hogy élményekkel teli és problémáktól mentes legyen a családi üdülés az idei évben (is) :-)


Pin It

20+1 Érdekesség a Balatonról

20+1 Érdekesség a Balatonról
Csatlakozz Te is!

Töltsd le most és legyél a Balatoni Élményklub tagja!