Állatkerti tervek a Vidámparkkal

facebook-családi üdülés.hu családi üdülés.hu utazási portál hírlevele

Állatkerti tervek a Vidámparkkal

2013. szept. 21.

Az állatkert megőrzi a Vidámpark klasszikus, védendő értéket képviselő játékait, és szándékában áll üzemeltetni is azokat a közönség számára kedves játékokat, amelyek még az egykori Angolparkból, illetve Vurstliból kerültek az intézményhez – közölte kedden a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely október 1-jén veszi át a Vidámpark területét.

A Budapesti Vidám Park Zrt. szeptember 30-án szünteti be tevékenységét. Az állatkert és a Vidámpark már csaknem egy éve egyeztet az átadás és átvétel részleteiről – írták, hozzátéve, hogy az állatkert október 1-jén tájékoztatja a nyilvánosságot arról a koncepcióról, amelyet az új terület hasznosítására dolgozott ki.

Az állatkert keddi közleményében azonban leszögezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés határozatának megfelelően gondoskodik a Vidámpark klasszikus, védendő értéket képviselő játékainak – köztük a hullámvasút, a körhinta és a barlangvasút – megőrzéséről. Szándékában áll azokat a közönség számára kedves játékokat lehetőség szerint üzemeltetni is, amelyek még az egykori Angolparkból, illetve Vurstliból kerültek az 1950-ben megnyílt Vidámparkhoz.

A fejlesztésekről egyelőre annyit árultak el, hogy a következő szezonban az állatkerti jellegű látnivalók mellett a vidámparki területen olyan viszonylag szelídebb, csendesebb játékok is lesznek, amelyek kifejezetten a kisgyerekes családok igényeit szolgálják.

Az MTI híre szerint az Állatkert családi szórakoztatóparkot tervez a Vidámpark területén, melynek látványtervei az alábbiakban láthatók. A tervek szerint ebben egyebek mellett lesz egy Pannon ősvadon elnevezésű, 40 méter belmagasságot is elérő csarnok. A magyar népmesék által ihletett meseparkot és egy a szubtrópusi növény- és állatvilágot bemutató családi élményparkot tervez a Fővárosi Állat- és Növénykert a Vidám Park jelenlegi területére, amelyet október elsejével vesz át.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Ha tetszett a cikk, és szeretnéd, hogy a következő családi üdülés megszervezése neked se okozzon gondot, akkor kérd a " Vidám Családi Üdülés " c. ingyenes e-book-ot! Tele tippel és ötlettel, hogy élményekkel teli és problémáktól mentes legyen a családi üdülés az idei évben (is) :-)


Pin It

20+1 Érdekesség a Balatonról

20+1 Érdekesség a Balatonról
Csatlakozz Te is!

Töltsd le most és legyél a Balatoni Élményklub tagja!